Évtizedes merevedés (18+)
2006. június 29., csütörtök, 11:23
Egy Road Islanden élő férfi négyszázezer dollár kártérítés kapott, amiért tíz éve lankadatlan merevedéssel kénytelen élni.
Az AP hírügynökség jelentése szerint a most hatvannyolc éves férfi 1996-ban folyamodott az implantátumhoz, két évvel azelőtt, hogy a Viagrát piacra dobták volna, ami hasonló vállalkozások tucatjait juttatta csődbe. Az implantátumot forgalmazó cég termékismertetője szerint a beültetéssel a merevedési zavarok miatt impotens férfiakba visszatér az élet, péniszük ismét képes lesz megmerevedni, majd elernyedni.
Az illető férfi esetében azonban a lankadó fázis sosem következett be, az elmúlt évtizedben folyamatos erekciója volt, minek következtében nem tudta megölelni a szeretteit, nem tudott biciklizni, úszni és nyári öltözékben járni a fájdalom és a megaláztatás miatt. Kínosan érezte magát az emberek társaságában, egy idő után már cseperedő unokáit is kénytelen volt kerülni.
Az implanátumot piacra dobó társaság ellen természetesen pert indított, s végül négyszázezer dolláros kártérítést ítéltek meg neki. A fizetésre kötelezett cég szóvívője nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondtak, szerintük semmi baj nem volt az implantátummal.
A férfi helyzetét ügyvédje szerint tovább nehezíti, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a szerkezet eltávolítását, mert szívelégtelensége miatt a műtét kockázataiba könnyen belehalhat.
[origo]
A Vízöntő érzékisége
Az extrém helyszínek és szokások adnak neked igazán szárnyakat, ki nem állhatod a lapos szexet.
A Vízöntő szexuális élete
Ne olvasd egyedül a szexhoroszkópot!
Találj társat még ma!