A hivatásos szerető (18+)

2006. július 27., csütörtök, 11:22 | Utolsó módosítás: 2006. július 31., hétfő, 13:08

A mondás eredetileg úgy tartja, hogy a szerelem nem ismer határokat, ám ugyanez a kéjelgésről is elmondható. Elég, ha csak a XVIII. századi Olaszországba kalandozunk vissza, ahol szerződéssel szabályozták a hivatásos szerető intézményét.

A reneszánsz Olaszországban, főleg Genovában, Velencében, Firenzében és Rómában elismert és előszeretettel követett szokás volt a Cicisbeatura (vagy másként Cicisbeismo), avagy a házas, arisztokrata asszonyok hivatásos szeretőjének "intézménye". A szerető a férj tudtával és jóváhagyásával látogatta a feleséget. Elkísérte a templomba, nyilvános rendezvényekre, sétákra, szabad bejárása volt a házba, és végül, de nem utolsó sorban a hölgy szexuális igényeit is kielégítette.

Forrás: [origo]

Tulajdonképpeni feladata az volt, hogy az asszony unalmát elűzze, illetve, hogy állandó kísérője legyen. Az írások szerint, a házassági szerződéshez hasonló megállapodás jött létre a felek között, amiben lefektették a szerető jogait és kötelezettségeit. Példának okáért, a Cicisbeonak (vagy másként Cavalier Servente-nek) közszereplések alkalmával a hölgy mögött kellett állnia, csak onnan suttoghatott a nő a fülébe. A Cicisbeo elnevezés is innen ered, ami "suttogni-t" jelent. A szeretőnek "szolgálata" alatt tilos volt más hölggyel kapcsolatot fenntartania. Ha mégis megtette, úgy a megállapodást semmisnek kellett tekinteni, de a szerződést bármelyik fél bármikor egyszerűen fel is bonthatta.

A korból származó feljegyzések tanúsága szerint ezzel az olasz szokással, rangtól függetlenül, bárki élhetett. A féltékenységet pedig nemhogy nem ismerték, de a Cicisbeo és a férj között olyan szoros kötelék is kifejlődhetett, mint egy esküvel megpecsételt szövetség. A hivatalos szerető előnyei közé tartozott, hogy ritka volt a válás, és nyilvános skandalumokra sem került így sor.

Egyik leghíresebb Cicisbeo Lord Byron volt, aki maga is nagy előszeretettel kutatta az intézmény kialakulásának történetét. "Egy velencei történet" című költeményében egy asszonyról, Lauráról ír, akinek férje, Beppo nyomtalanul eltűnt a tengeren. A nő gyász helyett egy Cicisbeo karjai között keresett vigasztalást. Évek múltán az eltűnt férj, akiből a tengeren kalóz lett, újra előkerül, és vissza akarja kapni feleségét. A nő visszamegy férjéhez, és a két férfi között szoros barátság alakul ki.

[origo]