Tabletta 72 órán belül (18+)
2006. augusztus 9., szerda, 13:10 | Utolsó módosítás: 2006. augusztus 9., szerda, 13:13
Néha a vágy olyan erős, hogy elveszi az ember józan eszét, elnyom minden gondolatot, így nem meglepő, hogy a védekezés sem úgy sikerül, ahogy kellene. Ez mindenkivel előfordul!
Természetesen nem csak a vágy lehet az oka a balesetnek, néha a védekezi eszközök is felmondják a szolgálatot, amiről aztán végképp nem tehet az ember. Ilyenkor nincs mit tenni, a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében ki kell váltani az esemény utáni tablettát.
A tabletta azonban csak akkor lehet hatásos, ha azt a "baleset" után maximum 72 órán belül beveszi a nő. Statisztikailag bizonyított, hogy minél több idő telik el az együttlét után, a hibaszázalék is ennek függvényében alakul.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0608/20060809tabletta1.jpg)
Nem érdemes tehát megvárni a 72 órát. Vigyázat, a tabletta összetételétől függően néhány fajtát már az esemény után 48 de van, hogy 60 órán belül be kell venni! Ne bízzuk magunkat a bűvös 72-es számra, inkább nőgyógyászunk vagy a betegtájékoztató révén bizonyosodjunk meg a pontos használatról. A tabletta vényköteles, így csak nőgyógyász írhatja fel, de sürgősségi ambulanciákon, vagy az S.O.S. pontokon a tabletta kiváltásához szükséges recept beszerezhető.
De mit is tartalmaznak ezek az aprócska pirulák, hogy ekkora hatással vannak a női szervezetre? Az esemény utáni tabletta lényege, hogy "behozza" az elmaradt védekezést. Az ösztrogén mellett az úgynevezett progeszteron a második legfontosabb női nemi hormon, ami a női ciklus lefolyását szabályozza. Míg az ösztrogén a ciklus során folyamatosan termelődik, addig progeszteron csak az ovuláció (a petesejt kiszabadulása a petefészekből) alatt dominál. Ez a hormon készíti fel az anyaméhet egy esetleges terhességre. Az esemény utáni tabletták Levonorgestrel nevű progeszteront tartalmaznak nagy dózisban, ami kétféle módon hat:
A menstruációs ciklus függvényében vagy a tüszőérést akadályozza meg, így a spermium nem hatolhat be az érett petesejtbe, vagy a már megtermékenyített petesejt anyaméhbe való beágyazódását akadályozza.
A tabletta használata egyházi körökben máig heves viták tárgyát képezi, holott az orvosi kamarák és a nőgyógyászok nem győzik elégszer hangsúlyozni, az esemény utáni készítmény használata nem vezet a terhesség megszakításához, hanem megelőző funkcióval bír. Az esemény utáni tabletta tehát nem abortusztabletta. A terhesség-megszakítás előfeltétele, hogy a petesejt beágyazódjon az anyaméhbe. Normál esetben ez a beágyazódás a megtermékenyítést követően hét-nyolc napig is eltart. A tabletta pedig éppen ebben a periódusban hat.
[origo]
A Vízöntő érzékisége
Az extrém helyszínek és szokások adnak neked igazán szárnyakat, ki nem állhatod a lapos szexet.
A Vízöntő szexuális élete
Ne olvasd egyedül a szexhoroszkópot!
Találj társat még ma!