A telefon mindig szex közben csörög (18+)
2006. augusztus 21., hétfő, 18:08 | Utolsó módosítás: 2006. augusztus 23., szerda, 15:01
Tökéletes, filmbe illő szeretkezés talán nem is létezik. Olyan világot élünk, amikor megannyi zavaró tényező gondoskodik arról, hogy még csak véletlenül se menjen minden simán. Néha azonban maga a pasi a ludas.
Hogy mik azok a tényezők, amik szex közben úgy istenigazából zavarnak? A TNS Healthcare egyik felmérésből ez most kiderült. Ezer, huszonöt és negyven év közötti nőt kérdeztek meg a szexuális szokásaikról, többek között pedig arról, hogy mik azok a tényezők, amik szex közben nem épp a vágy fokozásáért felelősek.
A megkérdezettek kétharmadát teljesen kizökkenti a lendületből, ha megszólal a telefon, vagy épp a bejárati ajtón csöngetnek. A jófej haverok, a kitartó anyósok és az ingerült gázóra-leolvasó, pedig mint tudjuk, nem adják alább öt percnél.
A nyikorgó ágy sok nőre (46%) szintén negatív hatással van, de ami egyenesen kijózanító, az a tudat, hogy a szomszéd, a gyerekek vagy netán a lakótárs fültanúja lehet a szeretkezésnek. Valóban, miután a világ létező legnagyobb bűnét elkövettük, kissé megfáradva, a szégyentől padlóra szegezett tekintettel, de a megbocsátás reményében támolygunk ki a hűtőig egy flakon vízért.
A megkérdezett nők hatvan százaléka szerint a rutinszerű pozitúrák, az állandósult fogások ugyancsak a jó szex ellenségei. Nincs annál rosszabb, mint amikor percre pontosan tudja az ember, hogy az orális incselkedést egy kis mellmasszázs követi, majd misszionárius pozícióban megtörténik a nagy behatolás. Ez idegesítő és határozottan vágyölő.
Ami azonban végképp lehúzza a rolót, az az idő szorítása, vagy ha a partner folyamatosan az óráját bámulja. Képzeljük csak el, amint a megkívánt partner 2 perc 5 másodpercre van a csúcstól, míg a délutáni tárgyalás 3 perc múlva kezdődik. A nő meg persze sehogy nem fér bele ebbe a time-ingba.
Dobogós helyezést ért el a zavaró tényezők között, ha a férfi szokatlanul szőrös, és ha kellemetlen szagok birtokában akarja meghódítani a nőt. Sajnos ez esetben nem lesz szerencséje, mert illatanyaga kíméletlenül legyőzi a női vágyat.
Természetesen a felsorolt tényezők ellen mind lehet tenni valamit, és talán nem árt ott kezdeni, hogy partnerünkkel mindent őszintén megbeszélünk.
[origo]
A Vízöntő érzékisége
Az extrém helyszínek és szokások adnak neked igazán szárnyakat, ki nem állhatod a lapos szexet.
A Vízöntő szexuális élete
Ne olvasd egyedül a szexhoroszkópot!
Találj társat még ma!