Hárman az ágyban (18+)
2007. január 9., kedd, 16:20 | Utolsó módosítás: 2007. január 11., csütörtök, 17:28
Vissza
1. Oldal
"Ha egy párral szexelsz, belépsz a kettejük közt létrejövő erotikus vonzalom világába, ami csak ilyenkor adatik meg valakinek. Részese vagy kémiájuknak és mindannak a tudásnak, amit egymásról hordoznak, beavatnak titkaikba és szexuális előtörténetükbe. Olyan, mintha az első sorból kukkolnál" - vallja egy tapasztalt harmadik. "Varázsa pont ebben rejlik: beavatáson és elfogadáson alapul, mindhárom fél részéről." De mégis, miért ez a leggyakoribb fantázia, miért vágyunk a kezek és szájak kavalkádjára, és mindezeken felül milyen párkapcsolati érettséget, milyen felkészülést kíván, ha közös megegyezés alapján egy harmadikkal bújunk ágyba?
Kedvenc fantázia
Tudvalevő, hogy a szexuális fantáziák között élen jár a hármas szex mindkét nem részéről, tehát semmiképp sem valami beteges, perverz vágyról vagy szokásról beszélünk, ami ellen kézzel-lábbal tiltakozni illik. Tény az is, hogy a leggyakoribb felállás szerint két nő és egy férfi vesz részt az aktusban, aminek mind férfi-, mind női oldalról megadható a racionális magyarázata. A legtöbb férfi álmában két nő sokkal gyakrabban jelenik meg, mint egy másik pasi, ez utóbbi esetében ugyanis nagyobb lépést kell megtennie saját szexualitásának értelmezésében, át kell gondolnia a homoszexualitáshoz fűződő viszonyt, ami azonnal felvetődik, ha két meztelen férfitest képe vetül elénk - akár van jelen nő, akár nincs. Hozzátartozik az is, hogy a férfiak hajlamosak a nőt ki nem mondott birtokként kezelni, így azt nehezebb feldolgozni, hogy szemünk láttára teszi magáévá valaki életünk párját. Női oldalról egyszerű a képlet, a saját nemhez való vonzódás ily módon biztonságos keretek között valósulhat meg, jelen van egy férfi, aki segít az eleinte ismeretlen örömszerzésben, ráadásul nem titokban, hanem felügyelet alatt zajlik az idegen bugyijába való nyúlkálás.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0701/20070109harman430.jpg)
A hármasban űzött szexuális együttlét mindenképpen különleges helyet foglal el, mivel áttöri a páros, szigorúan zárt, intim viszonyt, mégsem szabadít fel annyira, mint egy csoportos szex, ahol a kezek lábak és nemi szervek erdejében mindenki megkapja, ami jár neki. Három ember közössége sok odafigyelést és komoly egyensúlyt követel, ami kettesben természetes, többesben pedig kevéssé fontos. Érzelmek és érzékenységek törnek felszínre, s mivel legtöbb esetben a párkapcsolat fűszerezéséről van szó, érdemes komolyan felkészülni az alkalomra. Akármilyen formában óhajtjuk is megvalósítani fantáziánkat, gondoljuk át alaposan, milyen lehetséges következményekkel számolhatunk, ha eggyel többen vagyunk az ágyban, mint amit megszoktunk.
Vendég vagy házigazda?
Alapvetően kétféleképp találhatjuk magunkat édeshármasban: vagy minket invitálnak meg, vagy mi kérünk fel valakit, hogy csatlakozzon. Léteznek ugyan spontán összeverődött hármas felállások is, de ez jóval ritkább, többnyire bulihoz kötött esemény, így a bonyodalmak is többnyire elmaradnak - bár ez esetben maga az együttlét sem annyira intim, mintha egy összeszokott pár szexuális kémiájába olvadna bele egy harmadik személy. Az összeszokottság és a nyitottság egyaránt fontos lehet, s az alkalmi hármasok létrejötte inkább valamilyen emelkedett hangulat eredménye, nem átgondolt döntés következménye. Ilyenkor mindenki független, mindenki tudja, mit akar, a pillanat öröme rendszerint a pillanat elmúltával véget is ér.
Tapasztalt hármasszexelők szerint ennél sokkal élvezetesebb, ha párként invitálunk meg valakit ágyunkba, vagy mi csatlakozunk egy párhoz, miután erre egyértelmű jelzéseket kaptunk. Ha te vagy a kiszemelt harmadik, nagyon egyszerű dolgod van, csak a jeleket kell felismerned, amit feléd küld egy vállalkozó szellemű pár, bár igazság szerint ezeket gyakran nehezebb észrevenni, mint a szimpla udvarlást. Rendszerint kevésbé egyértelműek, mint egy hagyományos csábítás elemei, és a helyzet is furcsa lehet: eldönteni, éppen ki udvarol kinek, a barát vagy barátnő hogy reagál, és egyáltalán, jól értelmezzük-e, ami történik velünk. Ha elfogadjuk a közeledést, és kedvünk is van az együttléthez, menjünk bele a játékba és élvezzük ki, amit az élet tálcán kínált nekünk.
Bár alapvetően úgy tűnik, ha a szándék megvan, akkor a vonzódás is beköszönt. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy a természetes párválasztás meghaladja a képességeit, vagy gyorsan célba akar érni, legegyszerűbb az interneten keresztül, specializált társkereső oldalakon megkeresni a megfelelő embert a kalandhoz. Ha mi szeretnénk részt venni édeshármasban, de mindeddig nem kaptunk ajánlatot, hasonlóképp járhatunk el. Persze veszélyek nem csak ebből fakadóan leselkedhetnek ránk, de ha jól választottunk, minden bizonnyal a legkiváltságosabb helyzetben leszünk az együttlét alatt, hisz mi vagyunk a friss hús, és feltételezhetően mindketten ránk koncentrálnak majd leginkább. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindvégig a passzív áldozat szerepében kell tetszelegnünk, de minden bizonnyal a koreográfiát nem mi írjuk.
A rábeszélés művészete
Ha párkapcsolatban élve úgy érezzük, itt az ideje megvalósítani régi fantáziánkat, és együtt belépni a menége a trois birodalmába, kezdjük a lassú felvezetéssel. Egy kapcsolatban kitapogatni, hogy hajlandó-e ilyen kalandra a másik, viszonylag egyszerű, bár olykor némi türelmet igényel. A legegyszerűbb szex közben felpiszkálni a másik fantáziáját célzott kérdésekkel és megjegyzésekkel, a szex elragadtatásában könnyebben éli bele magát a helyzetbe valaki, mint a fotel nyugalmában. Ha elülteted párod fejében a bogarat, milyen lenne látni őt szex közben valaki mással (nőknél a leszbikus álmokra lehet a legkönnyebben hatni, férfiakra pedig szinte bármivel, ami nem egy másik férfi pénisze), s ha mindezt jókor és jól tálalod, komoly siker lehet az első lépés.
Készülj fel a keresztkérdésekre, sokan azonnal a féltékenység szörnyének szemével néznek a dologra, és neked szegezhetik, valóban nem zavarna-e, ha más nővel/férfival látnád őt saját ágyatokban. A felvezetésben ne a magad örömére koncentrálj, nehogy úgy érezze, magadnak kapargatod a gesztenyét. Fontos tisztázni, nem arról van szó, hogy meg akarod csalni, ráadásul úgy, hogy ő jelen is van, mintegy áldását adva a dologra. Nem, itt egész másról van szó. Olyan fantázia részesei lehettek mindketten, amiben sok öröm, sok intim pillanat és sok veszély rejtőzik, de helyes kommunikációval és érett kapcsolattal könnyen vehetitek az akadályt.
Persze egy nőt vagy férfit nem feltétlenül sikerül rávenni ilyesféle kalandozásokra, de nem is kell erőltetni. Semmiképp nem történhet meg, hogy neked való megfelelési vágyában megy bele valaki egy olyan kalandba, amire nincs felkészülve. El kell fogadni, hogy vannak, akik veszélyeztetve érzik kapcsolatukat egy harmadik fő jelenlététől, vagy szexuálisan zárkózottak. El kell fogadni, ha ilyen kedvesünk van, és nem szabad büntetni őt ezért. Főképp azért, mert sok egyéb szexuális kalandhoz hasonlóan az édeshármas sem a jófejség mércéje, azaz nem kötelező eleme a szexuális fejlődésnek. Ha azonban többé-kevésbé mégis megszületett az egyetértés, igyekezzetek minél többet beszélgetni az elképzelt jelenetről.
Ha te voltál a kezdeményező fél, és őt kellett rábeszélni, hagyd, hogy az ő fantáziái irányítsák a beszélgetéseket, majd ha mindez valóra válik, igyekezz ott is inkább neki kedvezni, és az ő kényelmét, komfortérzetét figyelembe véve irányítani a dolgokat. Többnyire végül a nők döntenek a triók létrejöttéről, a nők beleegyezése az, ami zöld utat ad az édeshármasnak, s általában ők azok, aki kiválasztják a megfelelő alanyt - aki szinte biztos, hogy nagyjából vele megegyező súlycsoportú lesz. Garantáltan nem fog egy plakátról levakart bombanőt a közös ágyba ráncigálni, hogy az első pillanattól kezdve kisebbségi komplexusa legyen, és egy okos férfi sem tesz ilyet semmilyen körülmények között. De nem ez az egyetlen olyan pont, amelyre figyelni kell.
Vissza