Szexuálisan elrontott tinik (18+)
2007. január 31., szerda, 15:11 | Utolsó módosítás: 2007. január 31., szerda, 15:23
Szakértők s szülők nem győznek megdöbbenni a tényeken, a mai fiatalok milyen korán kezdik szexuális életüket, milyen szerteágazóan használják ki a testük és a technika viszonyát, pedig jól tudjuk, minden lehetséges eszköz és társadalmi hatás a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy a természetes fejlődést és érdeklődést szélsőségesen felgyorsítsák.
Ki nem alakult védekezés
A legújabb, ausztrál fiatalok szexuális életét és érdeklődését vizsgáló kutatás szerint itt az ideje, hogy a szülők kihúzzák fejüket a homokból, szembenézzenek a jelenkorral és ártatlannak hitt csemetéik titkos életével. Joan Sauers gyakorló anyaként és szerkesztőként egy könyvben foglalta össze mindazt, amit megtudott a 13 és 19 év közötti fiatalok nemi életéről, fantáziáiról és passzív szexfelhasználásukról. A legmegdöbbentőbb eredmény talán, hogy a több száz vizsgált gyermek túlnyomó többsége, fiúk és lányok vegyesen, 12 éves korukra már találkoztak a pornográfiával, sőt mi több, nemcsak hogy találkoztak vele, de a legtöbb ötletet és impulzust is ezekből merítik. A felmérésben részt vevők harmada a törvényileg engedélyezettnél hamarabb veszítette el szüzességét, azaz abban a korban, amikor még hivatalosan liliomtiprásnak minősül az eset, ha egy nála idősebb, e szempontból nagykorú illetővel teszi azt.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0701/20070131tinilany.jpg)
A kutatás emellett részletesen feltérképezte azt is, miként létesítenek kapcsolatot egymással, hogyan flörtölnek, hogyan váltanak szexuális tartalmú üzeneteket egymással vagy sok esetben akár vadidegenekkel is. A lányok harmada, a fiúknak pedig megközelítőleg fele részt vett már telefonszexben, és mindkét nem esetében hetven százalék körül alakul azok aránya, akik már váltottak írásban szexuális töltetű üzeneteket. Az elemző pszichológusok szerint a fő veszély ezekben a nem személyes helyzetekben az, hogy az ilyen kommunikációk egy része komolytalan, egy részük komoly, de a skálán masszívan megtalálhatók az egyenesen zaklató, lelki egészséget károsan befolyásoló impulzusok is. Egy tinédzser, aki telefonján vagy számítógépén keresztül találkozik ezekkel az üzenetekkel, nehezen tudja értelmezni, s nehezen tudja elhelyezni mindezt a kellemes-kellemetlen dimenzió megfelelő pontján. Egy iskola előtt mutogató ballonkabátosról könnyű megmondani, hogy természetellenes közeledést jelent, de egy arctalan üzenet mögött bárki megbújhat, aki, kihasználva a fiatalok bimbódzó szexuális érdeklődését és a szexuális érettség hiányát, olyan helyzetekbe kényszeríti az illetőt akár csak verbálisan is, aminek feldolgozását a gyerek szellemi értettsége nem teszi lehetővé.
Magukra hagyva
A kutatás alapján körvonalazódik, a fiatalok mintegy fele rendszeresen használja ismerkedésre a csevegőszobákat, és nem kevés azok száma sem, akik személyes találkozás alkalmával folytatták, amit a virtuális világban kezdtek el. Mindezekből és a világ több pontján születő hasonló kutatásokból egyértelműen kiderül, a mai kamaszokat mintha teljesen magukra hagyták volna a felnőttek az általuk megnyitott világban. A szülők egyértelmű felelőssége kell, hogy legyen gyerekeiknek olyan tájékozódási pontokat adni az internet és a nagyon is megváltozott média világával kapcsolatban, amiknek segítségével sok fiatal megkímélhető lenne olyan maradandó élményektől, amikbe így akaratlanul is belesodorják magukat. Legyen szó egy rossz kattintás eredményeképp fölugró, felnőtteket is sokkoló, szélsőségesen perverz pornóképről, a végeérhetetlenül ömlő szexuális tartalmak hatására túl korán és nem megfelelően felkészülten elkezdett nemi életről vagy annak következményeiről.
Jól mutatja ezt az is, hogy a tesztben a fiatalok vallottak róla, igen erősnek érzik a külvilág szexuális nyomását, a lányok harmada, a fiúk tíz százaléka pedig egyenesen úgy érzi, belekényszerítették őket a szexbe, de a fennmaradó százalék is kivétel nélkül erősnek érezte a külvilág nyomását. A videoklipek, a televízióműsorok és az internet jelentik azokat a fő forrásokat, amelyek ösztönzésére nemi szerepüket és szexuális érdeklődésüket kialakítják. A videoklipeket sokan kiemelték, s mint tudjuk, ez nem az első eset, hogy feltesszük a kérdést, mit sugallnak globálisan azok a szerepek, melyben a nő egyetlen célja, hogy a lehető legfigyelemfelkeltőbb ruhákban a fiúk érdeklődését magára vonja, s ahol a férfi szexuális tárgyként kezelve a nőt minden tiszteletet és körítést mellőzve a testét értékeli. Vegyük mellé a pornófilmeket, ahol ugyanezek a szerepek meztelenül, hússal támogatva ismételt megerősítésre találnak, s tegyük a mérleg másik serpenyőjébe a szexuális felvilágosítás és a szülők segítségét. A betegségekre felhívni a figyelmet nem minden. Lehet, hogy a gyerek tisztességgel húzza a gumit, de fogalma sincs róla, miről is szól valójában a testiség, hogy kell örömet szerezni, hogy kell mindezt kölcsönössé tenni, és egyáltalán, hol is a helye a szexnek az emberi kapcsolatok bonyolult szövevényében.
A szülők, akik rettegik a percet, mikor gyermekük szexuálisan aktívvá válik, sokszor nem is veszik észre, hogy mindez már rég megtörtént. Végérvényesen elmúltak azok az idők, mikor a meztelen nős újságok pornográfnak minősültek, sokkal könnyebben elérhető, valóban károsan ható tartalmakat tettünk könnyen hozzáférhetővé a világhálón, és mindemellett olyan társadalmi üzeneteket közvetítünk, amelyek valóban menthetetlenül befolyásolják - nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is. A szülőknek a négyéves korban megtartott felvilágosító előadás helyett inkább azt javasolják, lépjenek be abba a világba, ahol gyermekeik naponta órákat töltenek el, ismerjék meg annak veszélyeit és előnyeit is, és nyújtsanak segítő kezet, legyenek értelmező szeme mindannak, amivel a gyerek menthetetlenül szembesül. Tekintve azonban, hoigy az iskolai felvilágosítást a semmivel egyenlőnek érzi a megkérdezettek mindegyike, s hogy jellemzően nem használnak fogamzásgátlást, tisztán látszik, a probléma nem a technikai kérdésekben rejlik, hanem egy ugyanannyira fontos, ám rejtettebb szinten nyilvánul meg.
[origo]