Előjáték szájon át (18+)
2007. március 19., hétfő, 15:58 | Utolsó módosítás: 2007. március 19., hétfő, 16:11
Mindenki jó szexre vágyik, s bár ennek megvalósítása nem feltétlenül az ágyban vagy az ágy környékén kezdődik, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az érzékek igen tág birodalmáról. Érzékszerveink percenként ezernyi apró ingert fogadnak, ezernyi szexuálisan semleges inger lobbanthat bennünk vágyat, de leginkább szánk és ízlelésünk azok, amik a legtöbb vágykeltő ingert közvetítik számunkra.
Érzékszerveink izgatnak
Az illatok, az érintések, az ízek gyakran sokkal inkább megmozdítanak bennünk valamit, mint maga a látvány, még abban az esetben is, ha életünk párját keressük. Egy jóképű férfi vagy egy csinos nő hamar kieshet a potenciális jelöltek köréből, ha testének illata nem vonz bennünket, vagy ha bőrének tapintása, az, ahogyan hozzánk nyúl, nem tölt el bennünket vággyal, nyugalommal, meghitt és erős érzésekkel. Sokszor megtörténik azonban az emberrel, hogy egy szexuálisan semlegesnek tűnő élmény megdöbbentően erős vágyat gerjeszt. Majd' mindenki tapasztalta már, hogy a tenger hullámainak érintése, egy kellemesen meleg tó vize vagy egy mező közepén a langyos szellő simogatása az örömérzetnek olyan fokára ér, hogy az ősi ösztönök hatására szexre támad kedve az embernek. A természet nyújtotta élményeken túl persze léteznek olyan praktikák és apró trükkök, amik az érzékszerveken át ható vonzalmat erősítik, kihangsúlyozzák, és ártatlan de tudat alatt nagyon erősen ható előjátékok lehetnek.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0703/20070319szajeszik.jpg)
Az vagy, amit megeszel
Azt már bizonyára mindanniyan tudjuk, hogy az edzőteremben izzadni nem nyújt száz százalékos eredményt sem a test formálásában, sem a megfelelő kisugárzásban, ha nem párosul diétával, ha különböző méreganyagokat jutattunk magunkba, ha csak a külső az, ami fittnek tűnik. S mint ahogyan azt szintén tudjuk, a tökéletesnek tűnő pár megtalálásában ez az, ami a legkevésbé számít. Az egészséges diéta a szexuális vonzerő szempontjából nem feltétlenül egyezik azzal, ami a zsírégetéshez szükséges, de étrendet most nem kínálunk, esetünkben az ízek és illatanyagok harmonizálása, a megfelelő tálalás és az elfogyasztás módja az, ami igazán számít. Az evés és szex az agyban is összefonódnak, márpedig agyunk az egyik legnagyobb szexközpontunk, így fontos tudni, hogyan fogyasszuk az ételeket, hogy ezen tudásunkat a szex szolgálatába is állíthassuk.
A magunkba fogadott ételek minősége és összetétele nagyban befolyáolja a világról alkotott képünket, hogy hogy érezzük magunkat a bőrünkben, meghatározza a külső ingerekre adott válaszainkat, hisz az vagy, amit megeszel. Az evés folyamata pedig, az ízek és az állagok, maga a szájjal történő tevékenység is örömet szerez. Az ételek által hordozott információkat ajkaink és egész szájunk különösen erős érzékenységüknél fogva még fel is erősítik, hisz telítve vannak idegvégződésekkel, ízlelőbimbókkal, s a nyál minden egyes szegletbe eljuttatja a bevitt táplálékot. Szánk és ízlelésünk kiemelt fontosságához köthető a csók nyújtotta öröm is, mikor partnerünket ízleljük meg, s fogadjuk magunkba azokat az ingereket, amiket az ő nyála és bőrének illata számunkra hordoz.
A száj mindennek a kezdete
Mindezek fényében logikusnak tűnik, hogy az étkezés könnyen az előjáték részévé válhat még akkor is, ha étlapunkon nem a libidőt erősítő kötelező fogások szerepelnek. Ha elfelejtjük a kulturált étkezést kifejezni hivatott evőeszközöket, és nekiállunk kézzel elfogyasztani a feltálalt ételt, több oldalról kezdjük felkorbácsolni érzékeinket. Van valami nagyon erotikus abban, ahogy valaki a szájához nyúl (a flörtölés testbeszédének fontos elemei között szintén megtalálható saját ajkaink megérintése), ahogy az ujjait a szájába veszi, vagy lenyalogatja azokat. Ha közös tálból esztek kézzel, vagy egymást etetitek a kezetekkel, könnyen megtapasztalhatjátok, mennyire egyértelműen erotikus mozdulatsorok ezek.
De nem csak a látvány az, ami dominál mindeközben, hisz kezeddel érzed az ételek tapintását, azok állagát és hőmérsékletét, ami mind mind szexuálisan izgató lehet, mint ahogy saját ujjaink szánkbavétele és lenyalogatása is az. Az illatok magától értetődően szerepet játszhatnak a vágy felébresztésében, de a hangok is, hisz a cupoogás és nyalakodás hangjai jóval gyakrabban ütik meg az ember fülét, mint az evőeszközzel történő étkezés közben. Mindezek az ingerek a legprimitivebb, legősibb válaszreakciókat váltják ki az emberből, s nem csak saját szexualitásod egy új oldalával ismerkedhetsz így meg, hanem átélheted a hagyományosan kézzel evő népek különleges és szorosabb viszonyát is ételeikhez.
[origo]