Emberi történetek az AIDS világnapján
2007. december 1., szombat, 11:52 | Utolsó módosítás: 2007. december 2., vasárnap, 11:32
Vissza1. Oldal
1988. óta minden év december 1-jén rendezik meg az AIDS világnapját. A legfrissebb adatok szerint jelenleg mintegy harminchárom millió fertőzött ember él a földön, ebből két és fél millió gyermek, 2007-ben pedig két és fél millióan fertőződtek meg. Az áldozatok fele huszonöt éves kora előtt kapja meg a vírust, és harmincöt éves kora előtt belehal.
Idén rendhagyó módon szeretnénk megemlékezni valamennyi fertőzöttre, azok hozzátartozóira, és olyan valós emberi történeteket gyűjtöttünk össze, amik mindennél többet mondanak.
Egy 34 éves édesanya
"Nem nagyon tudom, hol kezdjem, talán azzal, hogy harmincnégy vagyok, és HIV pozitív. Tizenhárom hetes terhes voltam, amikor megtudtam, és mind a mai napig emlékszem, ahogy azt a bizonyos darab papírt a kezeim között tartottam. Nem tudtam sírni, semmit sem csináltam, csak arra gondoltam, meghalok, és a gyermekem is meghal. A kórházban vért vettek tőlem, és elmagyarázták, mi mindet kell tennem. Össze kellett gyűjtenem az ex-partnereim neveit, ami nem volt nehéz, összesen négy férfi volt az életemben, de én pontosan tudtam, kitől kaptam el a kórt.
El kellett mondanom akkori partneremnek is, borzalmasan nehéz volt, de megtettem. Ő csak annyit mondott, meg fogsz halni, mire én csak annyit válaszoltam, tudom, de nem most. Az egészet próbáltam elásni a fejemben, de a tudat, hogy terhes vagyok, borzalmas volt, rengeteget sírtam, imádkoztam és reméltem, minden jóra fordul majd, és ez így is lett. 2006 január 26-án életet adtam egy egészséges kisfiúnak. Egy év telt el azóta, gyógyszereket még nem szedek, de aggódom, minden éjjel, amikor megcsókolom a kisfiamat, mindig attól rettegek, nem leszek itt neki reggelre. De amíg szüksége van rám, nem adom fel."
2006.12.06.
"Én egy tizenhat hónapos csecsemő édesanyja vagyok. Egészségügyi dolgozó vagyok, valamikor pedig egy nagyon önző, buta és beképzelt lány voltam, és amikor eljött a családalapítás ideje, nem tartottam elég fontosnak, hogy elvégeztessem a tesztet, holott tudtam, nem éltem szűzies életet. 2006. december hatodikán nagyon rosszul lettem, alig kaptam levegőt, és bevittek a kórházba, ahol a vírus előrehaladott stádiumát diagnosztizálták.
A férjem, a testvérem és a sógornőm támogatott akkor, és segített megtartani hitemet. Amikor ezeket a sorokat írom, a rémálmomnak még nincs vége, gyermekem és férjem eredményeit még nem tudjuk, de imádkozom istenhez, hogy ne legyen bajuk. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha ártatlan szeretteim pozitív eredményt kapnának. Önző voltam, nem vagyok rá büszke, de feladatom van, fel kell nevelnem a fiamat."
1999.09.24.
"A nevem nem fontos, de a történetem az. 1999. szeptember 24-én diagnosztizálták nálam a vírust, akkor harminchárom éves életerős nő voltam. Huszonhárom éves voltam, amikor megismertem életem szerelmét, szeretetreméltó, gondoskodó ember volt, akkor még nem tudtam, hogy megcsal. Aztán egy nap rosszul lettem, rohamosan elkezdtem fogyni, állandóan kimerült voltam, de a tüneteket gyermekkori szívbetegségemnek és az asztmának tulajdonítottam. Aztán bevittek a kórházba, és szabályosan élő halottá változtam, amikor közölték velem az AIDS-teszt eredményét. Hét év telt el, azóta nem bírok megbékélni a halál gondolatával, de elsősorban azzal, hogy két fiút hagyok hátra."
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0611/20061130hivbizton.jpg)
Miért én?
"Huszonhét éves fiú vagyok. Amikor ezeket a sorokat írom 2007. március 20-át írunk. Nemrég tudtam meg, hogy HIV fertőzött vagyok, gyűlölöm a világot, az embereket magam körül, keveset alszom és nagyon sokat dolgozom azért, hogy ne kelljen erre az egész rémálomra gondolnom. A családom és a barátaim is tudják, de kerülöm őket. Tudom, élhetném normálisan az életem, de nem bírok másra gondolni, csak az a kérdés jár a fejemben, hogy miért pont én? Miért én? Talán valami rosszat tettem előző életemben? Mindig óvatos és elővigyázatos voltam ha szexre került sor, mára azonban tudom, nem bízhatok senkiben, de senkiben. A doktorom azt mondja, keressek valakit, akivel megbeszélhetem a dolgot, aki átsegít a nehéz időszakon, de képtelen vagyok megnyílni, képtelen vagyok bárkinek is elmondani azt az óriási fájdalmat, amit érzek. Olyan elveszettnek és magányosnak érzem magam ebben a világában. Miért én?"
Vissza
