A nők alárendeltek az ágyban (18+) 2006. december 12., kedd, 11:17 Kísérlettel bizonyították, hogy a nők gyakran összekapcsolják a szexet az alárendeltséggel, azaz hajlamosak alávetni magukat a férfiak akaratának.
A nők, ellentétben a férfiakkal, a szexet eleve összekapcsolják a partnerrel szembeni alázattal, alárendeltséggel, és minél erősebb ez az asszociáció, annál hamarabb veszik fel - még ha ezért saját szexualitásukkal kell is fizetniük -, az alárendelt, majd passzív szerepet az ágyban. A feltételezés mellett ugyanerre az eredményre jutott egy, a michigeni egyetemen készült kutatássorozat is.
A kísérlet vezetői különböző szavakat, fogalmakat jelenítettek meg egy kivetítőn. A kísérletben részt vevő személyeknek lehetőleg gyorsan, reagálniuk kellet a megjelenített fogalmakra, melyek mindegyike valamilyen módon az alárendeltséggel volt kapcsolatos. A vizsgált szavak előtt rendre megjelenítettek egy másik szót, fogalmat is, ezek vagy a szexualitással összefüggő szavak voltak, vagy teljesen semlegesek. A kísérletben részt vevő nők általában gyorsabban reagáltak az alárendeltséget kifejező szavakra akkor, ha a szavakat egy, a szexualitásra utaló kifejezés előzte meg. Reakciójuk jelentősen lassabb volt, amikor a szavak elé semleges fogalmakat vetítettek. A férfiaknál ez a reakció nem volt megfigyelhető, így a kutatók mindezekből arra következtetnek, hogy a szex és az alárendeltség koncepciója ezeknek a nőknek a képzeletében egymással valamilyen módon összefügg. Ha a szex-szavak az agyban aktiválódnak, akkor az ehhez kapcsolódó, alárendeltséget kifejező fogalmak automatikusan gerjesztődnek. További tanulmányokkal bizonyították, hogy azok, akik különösen gyorsan reagáltak, és akik a szex fogalmát erősen összekötötték az alárendeltséggel, a szerelmi játékokban jellemzően teljesen alávetik magukat a férfi akaratának. "Minél erősebb a nőkben az alárendeltségi tudat, annál kevésbé hozza őket lázba a szex." - magyarázza az egyik vezető professzor. A passzív szerep átvétele ezeknél a nőknél nem csak a szexuális izgalmak átélését, de a szexuális partnerrel folytatott kommunikációt is megnehezíti. A probléma, úgy tűnik, abban rejlik, hogy a nők nem tudják érvényesíteni akaratukat az ágyban, és nincsenek eszközeik rá, hogy kifejezésre juttassák vágyaikat. A nőkben öntudatlanul él az a viselkedési norma, hogy magukat szexuálisan alá kell rendelniük a férfiúi akaratnak. Ez részben az elfeledni vágyott ösztönvilágból származhat, ahol a nőstény természetes módon kínálja fel magát a hímnek, részben pedig a társadalom által sokáig sugallt viselkedési mintáknak való megfelelésből, miszerint a nő a szexet inkább elszenvedi, mintsem élvezi. Az alárendeltség kiélezett esetei már nem egyszerű passzivitásban mutatkoznak meg, hanem a BDSM világába vezetnek, ahol az alávetettség jelmezekkel megvalósított szerepjátékokban teljesedik ki. Korábbi kutatások a férfiak hasonló viselkedési mintázatait is megvizsgálták, aminek kapcsán körvonalazódott, hogy jelen társadalmi berendezkedésünk, és az abban vezető pozíciót betöltő férfiak szexuális szokásai lassan megváltoznak. Magánéletükben inkább alávetett szerepre vágynak, sokszor egészen mazochisztikus viselkedésig merészkedve. Szexológusok szerint az ágyban keresik a munkában vállalt keménykezű szerep ellenpontját, amiben feloldozást találnak. Sokan állandó párkapcsolat helyett prostituáltakkal tartanak fenn viszonyt, mert náluk könnyebben megkapják a számukra kielégítő kegyetlen bánásmódot. [origo] |