[origo]
Nyomtatás

Vidám travik és feszülő mellek a Pornó Oszkár díjátadóján (18+)
2006. május 12., péntek, 11:22


A Tom Média által szervezett Magyar Pornó Oszkár 2005 díjátadó ünnepségét az év felfedezettje, Janet Joy vitte, Cony Ferrara, bár az év pornószínésznője lett, csak halványan maradt meg emlékezetünkben.


Amatőrök és felfedezettek

"Az összes didit bekapnám." - foglalta össze az est lényegét Fekete Pákó, és tényleg, mellben nem volt hiány, a színpadra lépve minden díjazott valami furcsa kényszert érzett, hogy azonnal felfedje kebleit. Ezt kicsit sajnálhattuk is volna, hiszen meztelenül láthatjuk eleget a pornós lányokat, legalább most lehettek volna garbóban, de inkább csak azt sajnáltuk, hogy a köztes show-műsorokból pont semmit nem láttunk, lévén a színpad alacsony, a fotóskoszorú magas, kivetítő pedig sehol. Így lemaradtunk a sztriptízekről, a leszbi-showkról és a vibrátoros műsorszámról is, a zenei felelőst viszont sokszor dicsértük, Marylin Mansont és a színpadi masztit sosem jutott volna eszünkbe párosítani. 

Fekete Pákó  kérdésünkre azt is elmondta, szereti a pornót, rendszeresen néz és vásárol is filmeket, kis segítséggel arra is rájött, kedvence Cony Ferrara, és végül talán sikerült rábeszélnünk, bátran vállalja el Kovi ajánlatát, aki nem volt ott, és vágjon bele a pornózásba. Kicsit még aggodalmaskodott, mit szólnának a rajongói, akik megveszik a lemezeit, mindenesetre mély gondolkozásban hagytuk a pult mellett.

A legtöbb díjat a Tom Média lányai zsebelhették be, a legboldogabb Janet Joy volt, akinek örömmel elhittük, hogy őszintén és kedvesen örül. És tényleg. Az év amatőr pornószínésznőjének, Erica Venusnak lelkesedésben a második helyet osztottuk ki, a többiek higgadtan és rutinosan vették tudomásul az elismerést.

Az "ő lesz az új Michelle Wild" megjegyzésünket valószínűleg visszautasította volna Janet Joy, de a szakmaközeli zsűri mellett a mi felfedezettünk is egyértelműen ő volt az este folyamán. Gyönyörű és kedves. Saját bevallása szerint már 16 évesen tudta, hogy pornózni akar, 18 évesen azonnal be is vetette magát,  producert választott, és napra pontosan kilenc hónap múlva már meg is kaparintotta az egyik hazai Oszkárt. Példaképe nincs, saját maga az, szeretne nemzetközi díjakat is nyerni, de ez mind nem lényeges, csak azt tartja fontosnak, hogy elemében van, körülbelül ötven filmmel a háta mögött úgy érzi, ez az élete.


Monique Couvet-re ráfért a díj

A legjobb színész Mike Foster lett, a legjobb pornószínésznő Cony Ferrara, a legjobb leszbikus színésznő Christina Ventura, aki a színpadon lényegesen magabiztosabban mozgott, mint cipőiben, viszont showműsora impozánsra sikeredett. A legjobb jelenetért Stefania Brunit díjazták, aki a "kemény, kitartó, szorgos munkának" tudta be az elismerést.

Fontos felfedezést is tettünk, amit a jövő bizonyára igazol majd, nevezetesen, hogy ismét visszatérhet a szőr divatja, a babapunci helyett az ápolt háromszögeké a pálya. Bár most még a közönség soraiból méltatlankodó dünnyögés jelezte a meg nem értettséget Christina Ventura egyértelmű és legkevésbé sem szemérmes szőrének láttán, pedig nem ő volt az egyetlen, aki kacérkodott a természetes vonallal.

Forrás: [origo]

Mike Foster egyébként már inkább producerként és rendezőként aktív, de még mindig jelennek meg korábban forgatott filmek a főszereplésével. Szerencsénkre utólag készségesen értelmezte számunkra a tolerancia és életmű díjakat, amit a műsorvezetők (Amanada Elstak, Kiszel Tünde) elmulasztottak megtenni, pedig fontos. A tolerancia díj gyakorlatilag független a pornóipartól, mégis ez a közeg tartja leginkább fontosnak, hogy jutalmazza azokat az embereket, akik tesznek a szexuális kisebbségek társadalmi elfogadásáért. A jelöltek között volt Terry Black is, de a díjat Adam Webbnek, a rózsaszín tülljeiről ismert travinak ítélte a zsűri.

Az életmű díjat Monique Couvet kapta, ez azon, már nem aktív pornósoknak jár, akik példaképek lehetnek, és jó hírét viszik a magyar pornónak szerte a világon. Mike Foster szerint Amerikában egyenesen megőrültek Monique-ért, és ahogy fogalmazott: "ráfért" ez a figyelmesség. Valóban, aki eddig nem értesült róla a médiából, itt első pillantásra láthatta, valami nem stimmel vele, a díj átvételénél ő sem rejtette véka alá, három idegösszeroppanáson van túl, ezért különösen hálás ennek a nagy családnak, akik mellette álltak és segítették talpra állni.

Desiré Dubonet volt az egyetlen, aki két díjat is hazavihetett, a legjobb rendezőnek járót a Paprika Westernért, valamint az Éjszaka hangja díjat. A Kansas Cityből Budapestig ívelő karrier úgy tűnik lassan eléri csúcspontját, övé a Bohemian Alibi Club, transzvesztita előadóművész, emellett saját kiadója is van, és a  Budapest Tv állandó műsorvezetője.

Vértessy Zsófia tudósítása

A díjazottak

Legjobb Pornószínész - Mike Foster

Legjobb Pornószínésznő - Cony Ferrara

Legjobb Rendező - Desiré Dubounet

Legjobb Amatőr Pornófilm - Girls and Fingers

Legjobb Leszbikus Színésznő - Christina Ventura

Legjobb Pornófilm - A Kolostor Sötét Titka

Legjobb Amatőr Pornószínésznő - Erica Venus

Legjobb Szexjelenet - Stefania Bruni

Legjobb Éjszakai Műsorvezető - Mici

Éjszaka Hangja - Desiré Dubounet

Tolerancia Díjazottja - Adam Webb

Életműdíjas - Monique Couvet 

Felfedezett - Janet Joy


[origo]