[origo]
Nyomtatás

A hűség háttere (18+)
2006. augusztus 4., péntek, 10:43


Csalni vagy megcsalva lenni nem ritka dolog. Az ember az idők kezdete óta hajlamos fejest ugrani olyan kalandokba, melyek következményeivel nem mindig van tisztában, csak a megítélés változott az évszázadok során.


A Göttingeni Egyetem kutatói a megcsalás okaira és következményeire szeretettek volna válaszokat kapni, amikor több mint háromezer heteroszexuális hölgyet és urat kérdeztek meg a témában. A résztvevők fele beismerte, hogy nagyon rövid ideig tartott már fenn kapcsolatot második személlyel, míg több mint negyedük huzamosabb ideig tette ugyanezt.
Az okok nőknél és férfiaknál különböznek, de mindkét nem egyformán csalfa.

Annak ellenére, hogy a megkérdezett nők nyolcvankilenc százaléka hűség nélkül nem tud elképzelni egy párkapcsolatot, nyolcvanöt százalékuk mégis kizártnak tartja, hogy egyetlen férfival élje le egész életét. A legtöbb nő szeretne kívánatos és vonzó lenni párja szemében, de ha erre otthon nem kap visszajelzést, máshol fogja keresni azt. Persze nem mindig ilyen egyszerű a magyarázat. Nagyon sok nő érzi úgy, hogy szüksége van új kihívásokra, impulzusokra, tapasztalatokra, nem akarja eltemetni magát élete hátralevő részére, ezért harap bele a tiltott gyümölcsbe.

Forrás: [origo]

A változatosság iránti vágy és az unalmas partner ugyancsak félrelépést indukálnak, de a kíváncsiság, a magány, a szeretetéhség és a bosszúvágy is előbb-utóbb balkanyarhoz vezetnek. A hűtlenkedés után sok nő boldogságról, és kielégülésről számol be. Tettük után vonzónak, kívánatosnak és csinosnak érzik magukat, ellenben közel felük lelkiismeret-furdalással küzd, és lebukástól tart.

A férfiak esetében a félrelépés akkor is megtörténhet, ha maximálisan elégedettek aktuális párkapcsolatukkal. Ezt pedig nagyon sokan a tekintéllyel és a hatalmi pozícióval magyarázzák. A férfi számára fontos, hogy férfinak érezze magát, ami sok esetben a nőknél elért sikertől függ. Időről időre bizonyítékokra vágynak, hogy férfiasságuk az évek múlásával mit sem veszített erejéből. A vadászösztön, a játékszenvedély, a gének és az irányíthatatlan kémiai reakciók szintén felelősek a félrelépésért. Nagyon sok férfi ellenben azért hűtlenkedik, mert túlságosan fojtogatva érzi magát aktuális párkapcsolatában. A túlzott közelség nyomásként hat rájuk, és automatikusan a kiút keresésére ösztönzi őket.

Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a megcsalás kétoldalú dolog. A csaló mellett mindig van egy áldozat is, akinek akaratán kívül súlyos következményekkel kell szembenéznie. A becsapott férfiak és nők mintegy hatvan százaléka különböző pszichés és fizikális zavarokkal küzd az eset után. Mindegy, hogy egyéjszakás kalandra vagy huzamosabb ideig fenntartott kapcsolatra derült fény, az áldozat szempontjából a következmények ugyanazok.


És nem tudjuk elfelejteni azt sem, hogy a nők és férfiak félrelépéseit, ha a hivatalos vélemény már nem is ennyire egyértelműen, de a szűk környezet még mindig egészen másként kezeli. Ami az egyik esetben megbocsátható, szinte logikus és természetszerű, ellenkező nemű főhőssel már meggondolatlan és erkölcstelen cselekedet lehet. A döntés és a mérlegelés lehetősége persze mindkét fél részére adott, de csak abban az esetben, ha a a titok lelepleződött, netán saját magunkat lepleztük le, hogy a tett súlyát immár ne egyedül cipeljük tovább.

Forrás: [origo]

Az esetek többségében bármennyire is megvan a szándék a megbocsátásra, a kapcsolatot már nem lehet tökéletesen  helyreállítani. Őszinte, elfogadó és azonos értékrendekkel bíró felek képesek csak túllépni és erősödni egy-egy félrelépés után. Kutatásokkal alátámasztották, hogy nagyon sokan akár fél évvel a "bűntett" elszenvedése után sem tudnak szabadulni a negatív élménytől, és nagy százalékuk panaszkodik alvás- és koncentrációs zavarokra. Nem beszélve azokról, akik párjuk hűtlensége miatt csak nagy nehézségek árán képesek új kapcsolatot kialakítani, önbizalmukat visszaszerezni. Szakértők szerint a gyógyulási akár évekig is eltarthat.

Érdekes vonatkozása a megcsalásnak az egyéjszakás kalandok kiábrándító volta is. A fejekben nap nap után lejátszódó fülledt erotikus jelenetek kollégákkal vagy a törzskocsma pultosával a valóságban legtöbbször kiábrándító és felejthető élményt nyújtanak, a félrelépés sok esetben inkább szánalmasnak mint filmszerűenk hat. A fantázia szintjén maradva viszont óriási, rózsaszín és kissé pornográf lufit fújhatunk belőle, amiben kedvünkre gyönyörködhetünk a lebukás és kiábrándulás veszélye nélkül. Ha pedig az az első félrelépés mindent elsöprő fergeteges élménnyel zárul, a folytatás garantált, a megcsalásból titkos viszony lesz, ami már a hivatalos kapcsolat alapját kérdőjelezi meg.

 


[origo]