A Mélytorok mélyén - pornóévfordulót ülünk (18+) 2007. március 23., péntek, 15:20 A valaha forgatott leghíresebb pornófilm, a Deep Throat harmincötödik évfordulóját ünnepli, és eleddig két és fél millió százalékos hasznot hozott. A legenda ma is él, s bár jóval kevesebben látták, mint ahányan tudnak és beszélnek róla, jelentősége minden bizonyal túlmutat azon, amit egy pornófilm manapság jelent. Filmtörténeti klasszikus? Az évforduló alkalmából most oly sok klasszikushoz hasonlóan a Deep Throat is feljavított változatban tekinthető meg újra - és talán utoljára - szélesvásznon, a film ráadásul egy egész turnét jár majd be. A rajongók felaljzva várják a pillanatot, hisz nem hitték volna, hogy valaha még alkalmuk nyílik ilyen körülmények között viszontlátni kamaszkoruk meghatározó filmélményét, és senki nem gondolta volna, hogy egy pornófilmnek valaha reneszánsza lehet.
Hat nap, dollármilliók, mérföldkő Tudnunk kell azonban, hogy az 1972-ben megjelent Deep Throat komoly mérföldkőnek számított, olyan lapok reflektáltak rá akkoriban, mint a Washington Post vagy a New York Times, sőt egy, a mozitörténelem száz legmeghatározóbb filmjét taglaló könyvbe is sikerült beférkőznie, no nem feltétlenül igényessége, inkább ismertsége és vélt vagy valós utóhatásai révén. (Magyarországon sosem került hivatalos forgalmazásba, szexboltok manapság sem tartanak belőle, megrendelni csak az interneten keresztül lehet.) A Deep Throat az elsők között készült egész estés pornófilm volt, hat nap alatt forgatták, összesen huszonnégyezer dollárból (a producer, Louis "Butchie" Peraino egyes források szerint családilag erősen kötődött a maffiához, de ez akkoriban nem számított ritkaságnak a szexközeli üzletekben), s azóta az egyik leggyümölcsözőbb filmes befektetésnek bizonyult. Dacára annak, hogy számos államban betiltották, ez idáig hatszáz millió dolláros bevételt hozott, s a 2005-ben elkészült Inside Deep Throat (A mélytorok mélyén) című dokumentumfilm, valamint a mostani retróturné bizonyára még feljebb tornásszák majd az összeget. Mivel apró körkérdésünkből az derült ki, inkább hallomásból ismerjük a pornótörténeti klasszikust, mintsem filmélményből (hisz be sem mutatták itthon), röviden összefoglaljuk az egyébként nem túl bonyolult és szövevényes forgatókönyvet. Linda Lovelace (Linda Susan Boreman), a főhősnő élete romokban hever, hisz még sosem tapasztalta meg az orgazmus örömeit. Barátnője tanácsára elkerül dr.Young kezei közé, aki hamar kideríti, a nő különös fizikai adottságai okolhatók ezért, csiklója ugyanis a torka mélyén helyezkedik el A film további részében a kúrát, azaz a különleges orális technika elsajátítását és gyakorlását, az orgazmus eljövetelét s a boldogság kibontakozását tekinthetjük meg, s nagyon örülünk, hogy Ms. Lovelace végre átélheti a színes, tűzijátékos, csinnadrattás orgazmust. A botrány tárgya nem a mélytorok A rendező, Gerard Damiano szerint, amit Linda a szájával tett, olyan egyedi és lenyűgöző, olyan kivételes volt annak idején, hogy egy egész filmet rá lehetett építeni. Később ő maga sem értékelte művészileg túl nagyra saját munkáját, de jó érzékkel nyúlt a témához, és akaratlanul is jelentős filmet alkotott. Szexuális oldalról nézve a mélytorok mint technika így, harmincöt év elteltével is különleges terepnek számít, a pornófilmeknek nem vált olyan elengedhetetlen részévé, mint egyéb állandósult kellékek, inkább a tematikussá osztódott pornóvilág és az internetes videók megjelenésével gyűrűzött be jobban a szextudatba. Mivel különleges technikát igényel, és senki nem született a reflexek legyőzésének ösztönös képességével, a mai napig viszonylag kevesen vannak, akik ezt rendszeresen gyakorolják a filmvásznon. Az amatőr felvételek elszaporodásával mára megjelentek azon felvételek is, amelyek inkább elborzasztanak a gyakorlástól, de mindez akkor még nem számított, hisz olyan téma és képi világ került előtérbe, ami mindenképp értelmezést kívánt. A film jelentősége, melyet a fent említett dokumentumfilm is feltárni igyekezett, több szempontból is értelmezhető, az egyik legfontosabb talán az, hogy megteremtette azt a kommunikációs terepet, ahol a pornót széles közönség előtt lehetett értelmezni és tárgyalni, azaz a pornót mint műfajt behozta a nagyközönség homlokterébe. Ezzel párhuzamosan persze a pornót mindmáig övező küzdelemnek, a pró és kontra érveknek is megadta a kezdőlökést. Maga a film, de főhősének civil élettörténete is hozzájárult ehhez. A mélytorkú színésznő, Linda Susan Boreman ugyanis a forgatást követően harcos feministává, éles hangú pornóellenzővé vedlett át, ráadásul azt állította, a filmben való szereplésre férje és menedzsere, Chuck Traynor egyenesen kényszerítette, méghozzá veréssel. Ahhoz képest, hogy Linda színésznői pályafutása csúcspontjának mindenképpen a híres-hírhedt pornófilm tekinthető, számtalan monográfia foglalkozott vele, könyvet írt Linda, könyvet írt a férj, de könyvet írtak a barátnők, pornószínésznők is, akik némi anyagi hasznot reméltek szerezni a felkapott botrány farvizén evickélve. Kultfilmeket és mérföldköveket kiáltani persze könnyű, főleg, ha jól kitalált gépezet működteti az érdeklődés fenntartását, az emlékeztetést dokumentumfilmekkel, turnéval, mítoszteremtéssel igyekeznek megoldani, de a Mélytorok a maga korában valóban eredményesen töltötte be véletlenül kapott szerepét. Az Inside Deep Throat 2005-ös megjelenése is a film zsenialitásának, különlegességének és megdönthetetlen dobogós helyének igyekszik szobrot állni, de objektív szemüvegen át azért tudjuk, hogy nem ez az egyetlen valamirevaló pornófilm a történelemben, és nem ez az egyetlen, ami kedélyeket borzolt vagy éppen rajongótábort formált. A kérdés azonban nem ez, hanem hogy miért válhatott ez a legismertebb, legtöbbet emlegetett pornófilmmé, milyen hatások találkoztak 1972-ben, hogy szexuáltörténeti klasszikust köszönthetünk benne. A mítosz nyomában... A Mélytorok-nak határozottan megfogható értelmezési síkja van a pornótörténelemben, és nem csupán azért, mert legendát gyártunk belőle. Képzeljük el, hogy a hetvenes évek elején, amikor a szexuális forradalom lezajlott, sőt, már visszacsapása is érezhető, megjelenik egy film, ami a szexualitást szélesvásznon mutatja be, ráadásul nem hagyományos aktusokkal operál, hanem az orális szex olyan formájával, ami azokban az években igen erősen sokkolta a közönséget, pedig a szopás kimondása és ábrázolása még ma is sokak szemében egyet jelent az obszcenitással. (Még akkor is, ha Clinton óta tudjuk, az orális szex a legkevésbé sem szexuális kapcsolat.)
Mindezen túl a női orgazmust állítja előtérbe, a szent cél, a nemes ügy ugyanis nem más, mint Linda szexuális kielégülését megtalálni, amiben szívesen segédkeznek a férfiak. A nő szexhez és élvezethez való joga tehát érvényre emelkedett, bár ennek hitelességét némiképp rontja, hogy a színésznő későbbi öntudatra ébredésekor inkább a vele megesett erőszaktevést hangsúlyozta, s hogy a film nem tudatosan tűzte zászlajára a női orgazmus népszerűsítését. A szex hirtelen mégis közügy lett, a film betiltása és a gyűrűző botrányok (a férfi főszereplőt börtönbüntetésre ítélték, obszcenitást taglaló perek indultak, a Nixon-kormány elszánt hadjáratot indított a film ellen) és tiltások hatására neves hírességek - Jack Nicholson, Truman Capote, Warren Beatty, Frank Sinatra, Shirley MacLaine - álltak ki a szabadság pornóra, szexre is kiterjedő jogai mellett. Dacos hírességek, szexéhes nép Hamarosan Amerika egész lakossága vándorolni kezdett a mozikba egy kis pornózásért, s minden bizonnyal ez volt az első és utolsó alkalom, hogy tisztes középpolgárok, házaspárok és ötvenes nők öntudatosan vonultak, hogy szemtanúi lehessenek a világ leghíresebb szopásának. Érdekes végiggondolni azt is, hogy a mélytorkozós pornófilmek még ma is vitákat kavarnak a fogyasztó közönségben, tehát egy olyan műfaj nyitott utat a pornónak, ami évtizedekkel később is rétegműfajnak számít. A film megjelenését követően nem csak hírességek és közemberek özönlötték el a mozikat, nem csak a Washington Post szentelt ötoldalas írást a filmnek, de viccek és anekdoták központi elemévé vált, sőt, a nagypolitikában is helyet kapott. Az akkoriban gyűrűző Watergate-botrány kulcsfiguráját évtizedeken keresztül csak Deep Throatként emlegették, csupán két évvel ezelőtt lebbent fel a Nixon elnököt megbuktató informátor személyazonosságáról a fátyol. A nyilvánosságra került nyomozati anyagok szerint az informátor és kulcsfigura Mark Felt volt, az FBI magas rangú alkalmazottja. (A Deep Throat nevet az újságírók közt használt információszerzéssel kapcsolatos "deep-background" kifejezés és a film címének összekapcsolása adta, s Nixon kapcsán, aki a film nagy ellenzője volt, beszédes névvé vált az ügyben.) A cím akkoriban amolyan kulturális referencia lett, citálták a filmet számos alkotásban, például Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak könyvében szereplő Deep Thought szuperszámítógép is innen kölcsönözte a nevét, de még az X-aktákban is felbukkant egy Deep Throat fedőnevű szereplő. A pornó virágkora - botrányok nélkül Ehhez képest mára, ha nem is visszalépés történt a pornó értelmezésében és elfogadottságában, de átrendeződés mindenképpen. Az akkoriban életre kelt nőmozgalmak kritikája máig hat, a pornó virágzik, a pornószínészek adott esetben közismertségnek örvendő sztárok lehetnek ugyan, színészek és énekesnők karrierjét ívelheti a magasba egy-egy közreadott szexkazetta (Pamela Anderson, Paris Hilton), de a pornó maga sosem foglalhatta el a helyét a filmszínházakban. Elfoglalta helyét azonban a köztudatban, létezéséről mindenki tud, a legtöbben élnek is vele, de funkciójánál fogva olyan hatásokat már nem vált ki, mint annak idején, a maga korában a Deep Throat. A Mélytorok (vagy legalábis egy korszak, egy eseménysorozat, amit e filmhez kötünk,) minden legendától megszabadítva is kétségkívül megváltoztatta Amerika viszonyát a szexhez (ha csak egy időre is), legalább olyan mértékben, mint az 1948 -as Kinsley-jelentés, ami az amerikaiak szexuális életét átfogóan (azóta is egyedülállóan) igyekezett bemutatni. A toroktechnikájával elhíresült Linda megteremtette azt a teret, ahol konzervatív és haladó, törvény és ember beszélgetésbe kezdett a szex ábrázolásáról, az obszcenitásról és annak határairól. Filmtörténeti jelentőségét jóval felülmúlja tehát társadalmi és szexuális kultúrtörténeti jelentősége, pornó vagy szex azóta sem váltott ki ilyen széles körben folytatott vitát. [origo] |