[origo]
Nyomtatás

Szervezz te is masztipartit!
2007. május 25., péntek, 10:54


Önkielégítsünk együtt május 26-án! Idén is eljő a masztrubálás világnapja, s már jócskán benne járunk az önkielégítés hónapjában is. Segítünk, hogy méltóképp ünnepelhess, szervezz te is masztipartit!


Egy éve alaposan kimerítettük a témát, de aki még nem érezte át az önkielégítés ünnepének fontosságát, tájékozódhat itt. Magyarországon egyelőre nem indult kezdeményezés arra vontatkozólag, hogy sportcsarnokokat töltsünk meg maszturbáló férfiakkal és nőkkel, bár hasonlóképp a meztelen kertészkedés és a meztelen biciklizés sem talált követőkre, sőt, a Föld energiamezejét sem mozdítottuk el egyetemes szeretkezésünkkel, de még a békejelet sem meztelen emberek alkotják.

Forrás: [origo]

Nincs azonban minden veszve, privát körülmények között is ünnepelhetünk, csak tudnunk kell, hogyan fogjunk hozzá. Mivel nem minden nap invitálunk barátokat egy kis közös masztizásra, körültekintően kell tehát eljárnod, s mi ebben próbálunk most segítségedre lenni, az alábbi útmutatóval. A legkevésbé sem szokványos egymás társaságában önkielégíteni, de a tabuk ledönthetők, de legalábbis egy próbát mindenképpen megér, hogy képesek vagyunk-e túljutni a meghívógyártás fázisán.

A legfontosabb, hogy eldöntsd, milyen mederbe szeretnéd terelni az eseményeket. Nyilván olyan játékszabályokat kell választanod, amik között kényelmesen érzed magad, hisz nyilván te leszel az, akinek oldania kell a feszültséget, főleg kezdetben. Egy hagyományos házibuli is elég döcögősen indul legtöbbször, képzeld hát el azt a helyzetet, hogy mindenki tudja, azért vagytok ott hogy kiverjétek, méghozzá együtt - több mint bizarr. Meg kell húzni a határokat, hogy mit szabad és mit nem. Mindenki magával foglalkozik szemlesütve, ha lehet minél nagyobb takarásban, vagy oldott, csevegős-röhögős-disznolkodós társaságot hozol össze? A ki kit érinthet meg és milyen körülmények között lehet elévezni típusú szabályokat nem csak magad számára, de a többieknek is nyilvánvalóvá és világossá kell tenned, ezzel sok kínos pillanatnak elejét veheted.

Tapi vagy nem tapi?

Ebből ered persze a legnagyobb kérdés. Mindegy, hogy azon fő a fejed, hogyan tedd kényelmessé a nők számára a koedukált masztizást, vagy hogy a férfiak homofób tiltakozását szeretnéd letörni, a mindenki csak magát tapizhatja szabály tűnik a legalkalmasabbnak a sikeres végikifejlet érdekében. Nem véletlen, hogy a Mastutbate-A-Thon keretén belül is ez a legfőbb elv, s nem mellesleg ezzel azt is egyértelművé teszed mindenki számára, hogy nem egy alattomos kis szexorgiába akarod bevonni őket.

Persze, ha akarod, megengedhetsz bizonyos érintkezést is, de annak is meg kell adnod a típusát. A kézzel besegítés még szóba jöhet, de nemi szervek érintkezése vagy száj és nemi szerv érintkezése már tilos. Esetleg megengedhetsz segédeszközzel történő behatolást. Nem javasoljuk mindazonáltal, hogy testnedvek cseréje megtörténjen, így ha engedélyezett a  testi kontaktus, érdemes az óvszer vagy egyéb biztonságtechnikai eszköz (kesztyű, dental dem) használatát kötelezővé tenni. Akárhogy is döntesz, légy biztos benne, hogy mindenki megértette a szabályokat, mielőtt belekezdenétek, és hogy bele is egyezik azokba.

A közösségi kötelezettség is lehet egy szabály, hisz ha mindenkinek egy térben, a többiekkel együtt és egymás szeme láttára kell kielégítenie saját magát, az különlegesebb élményt garantál, mintha klikkesedve esetleg párokra bontva történne meg ugyanez egy viszonylagosan egységes térben.

Alkohol, serkentők?

Nagy kérdés, hogy mi a feszültség oldásának legcélravezetőbb módja, hogy valamilyen legális tudatmódosító szer segítségével oldjuk a gátlásokat, vagy egyszerűen el kell kezdeni, lesz, ami lesz? A döntés nehézsége abban rejlik, hogy legalább annyi veszélyt rejt magában az ivás, mint amennyit segít, mert könnyen lehet, hogy a megmámorosodott fejek felülírják a szabályokat és máris kicsúszik a kezekből az irányítás.


Meghívottak, meghívó

Ha mindent eldöntöttél, már csak a vendéglista összeállítása és a meghívók elkészítése van hátra, no meg persze a szórakoztatás megszervezése. Nyilván ez a baráti összejövetel gondosabb szűrőt igényel, a szóba jöhető barátokat meg kell vizsgálnod, nem vallásosak-e, nem prűdek-e, nem szüzek-e, nem terhesek-e, nem gátlásosak-e és ehhez hasonló kizáró vagy zavaró tényezők. Emberismeretedet is bevetheted, hogy eldöntsd, kitől várhatsz pozotív visszajelzést és aktív részvételt. Mérlegelned kell, be akarsz-e engedni párokat, amivel kockáztatod a ne érjünk egymáshoz szabály azonnali megszegését, de előnye is lehet a páros felállásoknak, kedvcsináló és feszültségoldó hatása lehet, főleg, ha belevaló, excentrikus barátaidról van szó, akik élveznék, ha a figyelem központjában lennének.

Forrás: [origo]

Ha összeállítottad az álomlistát, nekifoghatsz a meghívó megírásának, amit különösen alaposan kell megszerkesztened, a meghívottaknak tudniuk kell, mi az apropó, mi az összejövetel valódi célja, mik a játékszabályok, mit kell viselni, mi kell hozni, és egyáltalán, mi az, amit vársz tőlük. Ne feledd, fontos az egyenes nyelvezet, ami talán esetlenül hangzik írásban, de mindenképpen nélkülözhetetlen abból a szempontból, hogy mindenki eldönthesse, részt akar-e, részt tud-e venni a fergeteges masztipartin. Szögezd le azt is, hozható-e vendég, vagy sem. Ez is kétélű fegyver, lehet feszélyező is, de lehet az ismeretlenségenk köszönhetően oldó hangulatú is.

Előkészületek

Ha mindent átgondoltál, ha mindenkit meghívtál, ha vendégekre is számíthatsz, és ha maradtak még barátaid, akkor nincs más hátra mint beszerezned az elengedhetetlen kellékeket. Szükséged lesz rengeteg lepedőre, amivel letakarhatod a bútorokat, ez később a takarítást is megkönnyíti és te sem úgy közlekedsz majd a lakásodban, az este után, mint egy nagyüzemi, üzemen kívüli swingrklubban, ahol sose tudhatod, mibe ülsz épp bele. Vásárolj be rengeteg óvszert, gumikesztyűt, esetleg dental demet, nehogy rajtad múljon a biztonságos szex. Ezeket helyezd a játéktér közepére, esetleg kisebb adagokban elosztva több helyre. Ugyanígy tégy a vizes alapú síkosítóval is, amiből ne egy nagy tégellyel, hanem sok kicsivel készülj, de pénztárcakímélő megoldásként a meghívóra is ráírhatod, mindenki hozzon magával kenőanyagot.

Szexjátékok tekintetében nehéz  a kérdés, itt is javasolt, hogy mindenki hozza a magáét, tekintve, hogy bevásárolni egy bulira valót nem a a legolcsóbb mulatság. Mindazonáltal egyet-kettőt te is bedobhatsz a közösbe, ám ennek használata csak óvszerrel történhet. Nedves törlőkendőkkel pedig ne fukarkodj, papírzsebkendő is legyen kéznél nagy mennyiségben, ezt is, és kis szemeteseket is több helyre tegyél a helyszínen.

Fontos még a megfelelő világítás is, a csillárt és minden felülről érkező fényforrást felejts el, koncetrálj a hangulatfényekre, a visszafogott, meleg színekre, esetleg gyertyákra, Ha nincs ilyesmid, az olvasólámpát is letakarhatod egy színes sállal, a lényeg, hogy diszkrét félhomály uralkodjon a helyiségben, ami láttat és takar is egyben.

Jégtörők

Fel kell készülnöd arra a pillanatra, mikor mind összegyűltetek, a vendégek szembesültek a ténnyel, hogy komolyan gondoltad, esetleg te szembesültél a ténnyel, hogy ezt tényleg megtetted, és ott álltok feszengve a lepedőhegyekre halmozott zsepik és kotonok közt. Hogy felkészülten tudj túllendülni a kínos pillanatokon, javasoljuk a következőket:

Ha alkoholtilalom van, de akkor is, ha nincs, valamilyen szexuális játék lassan oldhatja a feszültséget. Lehet ez egy készen kapható társasjáték, vagy egy egyszerű sztiptízpóker is, a lényeg, hogy lassan és észrevétlenül megfelelő hangulatba kerüljön a társaság. Szexfilmek, pornófilmek vetítése is elengedhetetlen, ha megoldható, több készüléket is állíts a szobába, hogy mindenki kényelmesen nézhesse őket, s azért is, hogy legyen választék. Videokamerával rendelkezők azt is megtehetik, hogy két részre osztják a társaságot, és az egyik szobában tévén keresztül nézhető, mi történik a másikban. Beválhat az is, ha sztriptíztáncosnőt béreltek, de egy vállalkozó kedvű pár is gondoskodhat a hangulat felfűtéséről.

Ne feledd, május 26-án rajtad a világ szeme, s szeretettel várjuk a beszámolókat a sikeresen lezajlott masztipartikról!


[origo]